Merkel öröksége és Macron sorsa a tét

Napi jegyzet – „Ha azt akarjuk, hogy Európa előrelépjen, Franciaországnak és Németországnak minden eddiginél jobban szüksége van egymásra, ám a kétoldalú kapcsolatok önmagukban nem elegendőek”jelentette ki az AP hírügynökségnek Daniela Schwarzer, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) igazgatója, miután Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő aláírta az új német-francia együttműködési és integrációs szerződést a németországi Aachenben. Nem mindenki tapsolt, és bőven akadnak fanyalgói a ceremoniális aktusnak.

Ötvenhat évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon, január 22-én írta alá az úgynevezett Élysée- (német-francia barátsági) szerződést Konrad Adenauer és Charles de Gaulle. Akkor ez jelentette a második világháború utáni történelmi megbékélés alapjait. Hélène Miard-Delacroix, a történelemtudomány és a jelenkori német civilizáció professzora a párizsi Sorbonne Egyetemen a France24-nek nyilatkozva emlékezetett rá: az Élysée-szerződés középpontjában az állt, hogy közös nevezőre jusson két régi rivális, akik négy megsemmisítő háborút vívtak egymással 1870 és 1945 között. A politikai klíma sokat változott a világháborúk óta, és nem valószínű, hogy a két ország között újabb háborús konfliktusra kerülhetne sor a közeljövőben. Hélène Miard-Delacroix ugyanakkor rámutatott, sok kérdésben Németország és Franciaország mérföldekre van egymástól, de éppen ezért teljesen normális, hogy kompromisszumokat kell kötniük.

Két olyan területet is kiemelt a szerződésből, amik remekül beváltak, illetve egyet, amely nagyrészt kudarcot vallott. Sikernek tekinthető a magas szintű találkozók keretrendszerének megteremtése. Ez arra kötelezi a feleket, hogy vegyék figyelembe egymás szempontjait és törekedjenek a közös álláspont megfogalmazására. A másik siker az ambiciózus diákcsere program. Mintegy kilencmillió francia és német fiatalt utaztattak egymás országába a felek. A katonai együttműködés viszont már nem működött ennyire jól, főleg mert de Gaulle azt akarta, hogy Németország és Franciaország álljon ki az Egyesült Államokkal szemben, vagyis megkérdőjelezte volna az amerikaiak európai dominanciáját. A németek azonban nem voltak készek arra, hogy elhagyják a NATO-védelmét. Nem sokkal a szerződés 1963-as aláírása után a francia elnök döbbenten szembesült vele, hogy a német parlament hozzáadott a szerződéshez egy preambulumot, amiben megerősíti az ország különleges kapcsolatát az Egyesült Államokkal.

Ma vitathatatlanul (főleg a Brexit árnyékában) Németország és Franciaország az Európai Unió két meghatározó hatalma, továbbá ma ismét aktuális kérdés az európai-amerikai viszony (köszönhetően Donald Trump amerikai elnöknek, aki mintha az 1930-as évek izolációs politikáját támasztaná fel), valamint a katonai együttműködés. Többek között – nemhiába – tartalmazza az Aachen-szerződés, hogy a két ország közelíti biztonság- és védelempolitikáját, emellett a közös európai hadsereg létrehozása ügyében is elkötelezték magukat.

A régi ellenségeskedés azért nem tűnt el teljesen nyomtalanul. Az AP szerint a Macron elnökségét megkeserítő sárgamellényes tüntetők egy része hamis híreket terjesztett a közösségi médiában az aacheni szerződés tartalmáról.

„Németországot egyesek ismét úgy állítják be, mint a régi ellenséget” – mondta az AP-nek Daniela Schwarzer. Az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte azt, hogyan „adják el” az aláíró felek a szerződést a többi európai országnak. Már most vannak olyan kommentárok, amelyek szerint a németek és a franciák külön magot hoznának létre az Európai Unión belül, ez pedig sok tagállamból ellenérzéseket, komplexusokat vált ki. A szuverenitás miatt érzett aggodalomnak mindkét országban vannak politikai felhangjai.

Egy neve elhallgatását kérő francia tisztségviselő az AP-nek értékelve a szerződést azt mondta, Franciaország szeretné felpörgetni a változásokat az Európai Unióban, az újonnan aláírt együttműködést a szélesebb reformok felé tett lépésnek tekintik. Francia részről nem meglepő a sietség, Emmanuel Macron népszerűsége mélyponton van, belpolitikai mozgásterét tovább szűkítik a sárgamellényes tüntetések, csak az uniós politikában maradt dobása, egyedül e téren tud még valami meghatározót felmutatni.

Angela Merkel helyzete más, alkony ül a kancellársága felett, a célja az, hogy kihúzza a „szép befejezésig”, 2021-ig. Ezt egy rossz szereplés az európai parlamenti választáson meggátolhatja. A német kancellár mindig is arról volt híres, hogy a lépésről-lépésre haladás híve a politikában. Most mégis amiatt aggódhat, hogy a szerződés esetleg a német szuverenitás meghátrálásaként értelmezhető, ami hatással lehet az európai parlamenti és a tartományi választásokra. Másrészről a szerződés Merkel örökségének a része lehet, ami az európai integráció felé mutat, noha pont az ezzel ellentétes folyamatok (szorosan összefonódva a migrációs krízissel) is közrejátszottak a német kancellár politikai korszakának lezárását sürgető tényezők között.

Az európai parlamenti választás beárazza majd a most aláírt német-francia szerződést, eldönti Macron sorsát, mérlegre teszi Merkel örökségét, és meghatározza az Európai Unó jövőjét: szorosabb integráció vagy több pólusú, esetleg széttöredező és lemaradó Európa. Izgalmas és sorsdöntő időszak elébe nézünk.

A cikk megjelent az Alfahír oldalán!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s