Elérkezett Merkel politikai karrierjének epilógusa

Napi jegyzetMerkel öröksége címmel múlt hét kedden panelbeszélgetést tartott a Magyar Külügyi Társaság a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ekkor még a CDU pénteki tisztújítása előtt álltunk és nem lehetett tudni, ki követi Angela Merkelt a pártelnöki székben, pedig ez meghatározó kérdés volt azzal kapcsolatban is, hogy a kancellár meddig töltheti ki tisztségét Németország élén. Ma már tudjuk, hogy Merkel szempontjából egy olyan személy került a CDU vezetői pozíciójába, aki mellett egyelőre van esélye befejeznie utolsó kancellári ciklusát.

Szorosan, de Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg pártelnöknek a CDU pénteki tisztújító kongresszusán Hamburgban. Ő és legnagyobb riválisa, Friedrich Merz volt parlamenti frakcióvezető között csupán 35 szavazat döntött. Az egészségügyi miniszter, Jens Spahn már az első fordulóban kiesett.

Abban minden elemző egyetért, hogy Merz győzelme esetén meg lettek volna számlálva Merkel napjai kancellárként. Már az is politikai státuszának megrendülését jelezte, hogy a hesseni választáson való gyengülő CDU-s szereplés miatt kieresztette kezéből pártja gyeplőjét. A politikai túlélésért vívott küzdelemben egyszerűen nem maradt más lehetősége. Merkel ugyanis 2021-ig még kitöltené kancellári ciklusát, ehhez azonban az kellett, hogy párton belüli bizalmasa át tudja venni a CDU irányítását. Ez így afféle „a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad” állapot. Annegret Kramp-Karrenbauerrel el lehet adni a CDU-ban sürgető reformok elindítását, valamint Merkel kancellári széke is megmaradhat.

Annegret Kramp-Karrenbauer, akit a sajtóban többnyire csak AKK-nak rövidítenek, már bizonyította rátermettségét. A 2017-es Saar-vidéki tartományi választáson jelentős növekedés mellett ért el CDU-s sikert, majd 2018 februárjáig vezette a tartományt, hogy onnan vegye át a párt főtitkári pozícióját.

Taktikai és manőverező készségét mutatja, hogy az ARD országos köztelevíziójának adott interjújában azt mondta: új felállásban képzeli el a CDU és a szövetségi kormány felállását, ha kell, hajlandó „szembeszállni” Angela Merkellel is. „Ami jó, azt továbbvisszük, és változtatunk, ahol változtatni kell” – jelentette ki. A Bild am Sonntagnak arról is beszélt, hogy elsőként a migráció és a biztonság témáját venné napirendre. Merkel politikáját ugyebár ezek határozták meg 2015 óta és vitték zátonyra a hibának bizonyuló Willkommenskultur meghirdetése után. Most AKK-ra marad, hogy kozmetikázza Merkel hibáit, míg a kancellár „szépen” fejezheti be karrierjét.

Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa szerint Angela Merkel egy párját ritkító sikeres politikus, aki így is fog bekerülni a történelembe. A múlt hét kedden tartott panelbeszélgetésen emlékeztetett rá, hogy a négyszer egymás után győzelmet szerző kancellár esetében tiszteletre méltó, komoly politikai teljesítmény látható, és „a migráció nem túl jó kezelése ellenére” Merkelnek köszönhető, hogy az euróválság nem döntötte be Európát. Ugyanakkor Hettyey annak a véleményének is hangot adott, hogy jó esetben is csak hat hónapot ad Merkelnek a kancellári székben, amit nem fog tudni megőrizni 2021-ig.

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója azt mondta, szerinte Merkel igazából nem vezető, hanem egy olyan politikus, aki úgy kezeli a meglévő ügyeket, mint egy igazgató. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Merkel nagy örökséget kapott: Konrad Adenauertől a nyugati kötődést, Helmut Kohltól az eurót és a schengeni övezetet, amire vigyáznia kellett, illetve Gerhard Schrödertől a nagy gazdasági reformokat. Németországban igazából el volt végezve majdnem minden, amikor Merkel hatalomra került, és ő nem is szeretett volna ezeken a meglévő struktúrákon változtatni. Az energetika kivételével nagy belpolitikai folyamatokat nem indított kancellársága 13 éve alatt, őrizte a status quót. Ez 2015-ig, a migrációs válság kirobbanásáig sikerült is neki.

Hogy Merkel örökségéről mennyire korai vagy nem korai beszélni, lényegében eldőlt. Politikailag igen beszűkült egy olyan kancellár mozgástere, aki nem teljes jogú vezetője pártjának. Szeptemberben már elvesztette egyik legfőbb bizalmasát, Volker Kaudert, akivel így CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetői pozíciója is kiesett az irányítása alól. Továbbá azzal, hogy Merkel bejelentette, nem kíván újraindulni 2021-ben, minden szavát és tettét is egy politikai karrier epilógusának lehet tekinteni, mind belpolitikailag, mind nemzetközileg.

A „szép” befejezésbe rondíthat még bele a jövő évi európai parlamenti választás, ami egy rossz szereplés esetén megakadályozhatja abban Merkelt, hogy kihúzza 2021-ig.

A cikk megjelent az Alfahír oldalán!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s