A sajtószabadság csak egy délibáb Magyarországon

Napi jegyzetHetekkel ezelőtt egy televíziós felvétel után kisebb vitába keveredtem egy kormánypárti újságíróval, mondhatni, folytattuk a műsort, de már nézők nélkül. Az egyik szóba kerülő téma a sajtószabadság kérdése volt. Természetesen nem értettünk egyet.

Van-e sajtószabadság Magyarországon? Talán meglepő, de én akkor azt mondtam – és ezt ma is így gondolom -, hogy jogi értelemben még létezik. Ugyanakkor a kiegyensúlyozott és korrekt tájékoztatás széleskörűsége sérül, amikor kormánykritikus sajtóorgánumokat hallgattatnak el, lehetetlenítenek el, szüntetnek meg vagy vásárolnak fel és hangolnak át kormánypropagandista üzemmódba. Bőven tudunk mondani példát mindegyik esetre. A Népszabadságra, amint rátette a kezét egy kormányhoz közeli üzletember, azonnal beszántotta. A nagy riválist, a Magyar Nemzetet és a polgári konzervatív szellemiséget az utolsó pillanatig képviselő Heti Választ ellehetetlenítették. A vidéki lapokat mind megvették kilóra. A közmédia közszolgálatiságát felszámolták és a kormány akaratának rendelték alá. A televíziózás frontján lényegében egyeduralom épült ki. Online térben az Origóval lehet a legjobban szemléltetni, hogy egy szakmai nívót képviselő hírportált miként silányítanak egybites propaganda oldallá.

A médiatér egyértelműen szűkül, legalábbis azok számára, akik a kormánypárti sajtóhierarchián kívül akarnak létezni. Ezzel szemben a vazallusok és kollaboránsok univerzuma folyamatosan tágul. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy minden, ami kormánypárti a magyar sajtóban, az silány, gátlástalan és csak egy propagandista komisszár szintjén mozog. A megmerevedő háborús frontvonalak ellenére is felfedezhető azért szakmaiság a kormánypárti sajtótermékekben. Ezt azért el kell ismerni. És azt is, hogy a nem kormánypárti közeg sem hibátlan vagy mentes a sárdobáló árokásóktól.

Az sem bűn, ha valaki egy saját maga által megfogalmazott értékrend alapján sorol a médiatérben oda, ahol ezt kiteljesülni látja. A gond azzal van, hogy a sajtóetika írott és íratlan szabályai a Fidesz-KDNP érája alatt teljesen érvényüket vesztették, ehhez pedig vannak, akik nem csupán asszisztálnak, hanem kéjes örömmel vállalják a „sártollnok” szerepét. Teljesítik a megrendelést, legyen az egy lejárató álhír vagy egy vulgáris karaktergyilkosság. Ezek az alárendelt kiszolgálók a hangosabbak, ez az ő világuk, noha a saját köreikben is akadnak olyanok, akik nem szívesen vállalnak velük közösséget. Csakhogy a csendben maradás megélhetést ér, amit kevesen mernek kockáztatni.

Lehet azt mondani, hogy ma Magyarországon van sajtószabadság, jogi értelemben nincs cenzúra, nem tiltanak be lapokat és senkinek nincs megtiltva, hogy egy új lapot indítson vagy leírja a véleményét. Mégsem tud azonban maradéktalanul működni a sajtószabadság, nem egyéb, mint egy délibáb. A kormányoldalon az értékek helyett többre becsülik a politikai érdekeket. Nem tűrnek el sem kormánykritikus, sem független hangokat, sem szakmai és etikai szempontokat. Az érvényesülés egyetlen módja a totális, megkérdőjelezhetetlen elkötelezettség. Aki, ami ezeknek az elvárásoknak nem tud megfelelni, az gyorsan körön kívül találja magát.

Így járt a kormányközeli vizekre visszakormányzott HírTV riportere is. Néhány kényelmetlen keresztkérdés egy fideszes politikushoz a Gruevszki-ügyben elég volt ahhoz, hogy a hatalom példát statuáljon vele és emlékeztessen arra, a játékszabályaikat vagy betartja valaki vagy mehet az utcára.

Amikor ezeket a sorokat írom, akkor én a Jobbikhoz kötődő Alfahír újságírójaként teszem. Nem vagyok független. Az Alfahír sem az. Ha úgy tetszik, nyugodtan nevezhető pártlapnak. Egyiket sem szégyellem vállalni. Saját értékrendem szerint választottam több mint tíz éve egy politikai közösséget és dolgozom tíz éve újságíróként. De azt is hozzá kell tennem, soha nem engedtem, hogy a személyes szakmai autonómiámat csorbítsák, persze nem is éreztem ilyen nyomást. Cikkeimben a véleményemet mindig vállalni mertem, akkor is, ha ez nem feltétlenül tetszett mindenkinek. Ezt a napi jegyzetet sem azért írom, mert kérték tőlem. Tényleg azt gondolom, hogy az egész hazai közélet egy invázió elszenvedője. A célja az, hogy csak egyetlen erő, akarat és hang maradjon, amit senki nem kérdőjelezhet meg. Több formában, sokszor láttunk már ilyen kísérletet a történelemben. Egy biztos, ebben az esetben sincs az, hogy örökkön-örökké.

A cikk megjelent az Alfahír oldalán!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s