Obama, a bukott “megváltó”

Véget ért az Obama-korszak, amely messianisztikus elvárásokkal, euforikus hangulatban, egy „új, szabadabb értékrend” ígéretével indult, de nyolc évvel később már megállapítható, hogy az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke sem az országot, sem a világot nem váltotta meg. Barack Obama egy olyan megosztott, faji feszültségektől terhes, stagnáló szuperhatalmat hagy maga után, amelynek külpolitikája egy instabil világpolitikai helyzetet teremtett, ezért pedig felelősség terheli a Nobel-békedíjas, leköszönő demokrata elnököt is.

„Az Egyesült Államok jobb és erősebb lett az elmúlt nyolc évben” – mondta utolsó elnöki beszédében Barack Obama, akit többször is taps és „még négy évet” bekiabálások szakítottak félbe.

2008-as beiktatási beszédét emberek milliói nézhették végig a televíziók képernyői előtt szerte a világon. Elnökségét olyan morbid messiásvárás előzte meg, amelyet még nem tapasztalhatott az Egyesült Államok, de talán a világ sem. A formálódó Obama-kultusz szimbólumává vált a tolerancia és az esélyegyenlőség újraértelmezésének.

Az első afroamerikai elnök színre lépését az amerikai demokrácia, illetve polgárjogok kiteljesedésének csúcspontjaként, a rabszolgatartó, fehér társadalom örökségét lezáró utolsó aktusnak adták el a világ legdrágább választási kampányában a demokratákat pénzelő oligarchák.

A teljes cikk elolvasható az Alfahír oldalán!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s