„Önmagában nem a kerítéssel van a baj”

Az Amnesty International Magyarország #tudjmegtöbbet címmel infókampányt indított az október 2-i országos kvótaellenes népszavazás előtt. Nem akarják megmondani, hogy ki, hogyan döntsön, nem a népszavazás ellen kampányolnak. Az emberjogi szervezet igazgatójának, Jeney Orsolyának az állítása szerint az a céljuk, hogy „objektív és pontos” tájékoztatást adjanak a referendum témájában. A szervezet szerint a menekültkérdéssel kapcsolatban sok „elferdített” információ került ki a közvélemény számára, illetve maga a népszavazási kérdés is „félrevezető lehet”. Úgy vélik, hogy a menekültválság megoldására átfogó uniós reformra van szükség, biztonságos és legális menekültutakat szeretnének, amelyek a menekültek és a helyben élők jogait is biztosítanák. Interjú.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Helsinki Bizottság is érvénytelen szavazásra buzdít az október 2-i úgynevezett kvótaellenes referendumon. Az Amnesty International Magyarország pedig egy hónappal a népszavazás előtt bejelentette, hogy egy infókampányt indít a témában. Az Amnesty is érvénytelen szavazásra buzdítja az embereket?

Semmire nem buzdítjuk az embereket, mi nem szeretnénk megmondani, hogy ki mit csináljon. Nem ez a szakterületünk. Azért indítottuk a #tudjmegtöbbet infókampányunkat, mert úgy érezzük, fontos, hogy az embereknek objektív és pontos forrása is lehessen a népszavazásról. Olyan anyagokat teszünk közzé és olyan programokat szervezünk, ahol forrásokra hivatkozva utána lehet járni – politikamentesen és objektíven – annak, hogy milyen témákat is érint a népszavazás.

De ha jól értem a kampányuk célját, akkor nem értenek egyet a kormány népszavazási kezdeményezésével…

Nincs ilyen véleményünk, mi ezt nem kommentáltuk.

Mit kell még többet megtudnia az embereknek a népszavazásról?

Egy népszavazás esetében – amely gyakran esik politikai pártok áldozatává, pedig a demokrácia egyik legfontosabb intézménye – szükségesnek tartjuk, hogy az embereknek pontos utánanézési lehetősége is legyen. Sok esetben ugyanis azt érezzük, hogy egyes definíciókat rosszul használnak, bizonyos dolgokat elferdítenek, vagy idegenellenesen tüntetnek fel, ezért fontosnak tartjuk emberi jogi szempontból elmagyarázni – kihasználva függetlenségünket és politikamentességünket -, hogy pl. létezik-e olyan fogalom, hogy betelepítés. Egyáltalán van-e szó betelepítésről, vagy csak menekültügyi kérelmek áthelyezéséről. Azt a lehetőséget szeretnénk megadni az embereknek, hogy független, objektív és pontos, politikától mentes tájékozódási felületük legyen egy hónapig.

A népszavazásról és a bevándorlásról több tájékoztató anyagot küldött ki, illetve óriás plakátkampányt is indított a kormány. Az Amnesty szerint téves tájékoztatást kapnak az emberek, a kormány hazudik?

Bizonyos információk, amelyek kikerülnek, illetve maga a népszavazási kérdés is félrevezető lehet.

A teljes interjú elolvasható az Alfahír oldalán!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s