Amerikai elnökválasztás pezsgő és könnycseppek nélkül

Talán még soha nem előzte meg akkora várakozás, izgalom és hisztéria az Amerikai Egyesült Államok új elnökének első hivatalos fellépését, mint 2008-ban Barack Obamának a beiktatási ceremóniáját, amelyet szerte a világon emberek milliói nézhettek végig a televíziók képernyői előtt. Obama volt a tökéletesen csomagolt politikai csúcstermék, minden idők legdrágább marketingfogása, amely egy új fordulatot sugallt az emberiség történelmében, az USA első színes bőrű elnökének megválasztása kapcsán. Miközben a gazdasági válság egyre szorosabban fojtogatta az Egyesült Államokat, a pénzt nem sajnálva, az ország pénzügyi mágnásai és politikai hatalmasságai megteremtették az Obama-kultuszt, milliók számára egy Új, fényesebb jövőbe való vetett hit reményét.

Obama promóciója tudatosan úgy lett felépítve az első perctől fogva, hogy a választok az Új Idők emberével, egy Új, szabadabb értékrend felfogásával azonosíthassák személyét. Bőrszíne jelképe lett a tolerancia és az esélyegyenlőség újraértelmezésének, hiszen győzelmével Amerika megtette az utolsó lépését egy szabadabb, demokratikusabb állam felé, végleg lezárva a rabszolgatartó, fehér társadalom örökségét. A gazdasági válság és a Bush-kormányzat háborús agóniája pedig tovább növelte az Obamába fektetett bizalmat, amely egy morbid messiásvárássá hízott a tömegek szívében. Az eufória azonban hamar elillant az elmúlt négy évben és Obama nem váltotta meg sem a világot, sem pedig az Egyesült Államokat, most mégis újabb négy évre megválasztották az ország elnökének.

A felfokozott hisztéria elmaradt és a választási kampány is jóval „szerényebb” keretek között zajlott le. Na nem az elköltött dollármilliók tekintetében, hanem inkább a messianisztikus jelszavak és szimbólumok terén. A politikai show-t megalapozó precíz marketingstratégia és a tömegmanipuláció sem maradt el. Obama, illetve Romney is a szokásos politikai dizájntermékként hozták a kötelezőt, ami elvárható egy olyan demokráciában, ahol a totalitárius csőlátás helyett, bipoláris csiki-csuki politika uralkodik. Vagyis sosem lehet olyan, hogy nevető harmadik.

Azt azonban hiba lenne kijelenteni, hogy a republikánusok és a demokraták (pl. a Bush és az Obama adminisztráció) között nincs különbség. Van, kb. annyira, mint amikor a hangerőt tekergetjük a rádión, az pedig már egyrészt műsortól, vagy ízléstől (jelen esetben érdektől) függ, hogy melyik hat éppen fülsértőnek, vagy kellemesnek, de attól még a készülék ugyanaz.

A magyar politika természetesen mindig rajta tartja a fülét az aktuális amerikai „rádióműsoron”. Ez érthető is, mert bár a bukdácsoló szuperhatalom egyre féltékenyebben tekint a világ távol-keleti oldalán hatalmasodó Kína felé, továbbra is meghatározó szerepet tölt be Nyugaton és a Közel-Keleten. Az sem elhanyagolható tény, hogy Magyarország stratégiai szempontból több szálon is kötődik az Egyesült Államokhoz. De ami a jelenlegi Orbán-kabinet számára még inkább kihangsúlyozta az amerikai elnökválasztást, hogy Washington az elmúlt években többször is kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben. Az is befolyásolhatta a többször „pofon ütött” Orbánékat, hogy Bajnai Haza és Haladás Alapítványára az amerikai demokraták árnyéka vetült, illetve a magyar balliberális körökben mozgolódó Richard Field szintén a demokratákhoz köthető. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pedig szeptemberben még a Demokrata Párt kampányszakembereivel folytatott megbeszéléseket a Charlotte-i konvención. Bár a rendezvényen a kormány részéről részt vett Kumin Ferenc, az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára is, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, megjárva a republikánusok augusztus végi jelöltállító gyűlését, talán túlságosan is elhamarkodottan azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy Magyarország Mitt Romney győzelmével járna jobban. Szerinte ugyanis a republikánusok gazdaságpolitikája „egy nyomvonalba vág” a magyar gazdaságpolitikával. Ha ez valóban így van, akkor Obama győzelmével fellélegezhet Amerika, hiszen Matolcsy „tündérmeséjével” lesz szegényebb az „amerikai álom”. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes már jóval meggondoltabban és diplomatikusabban nyilatkozott Szijjártónál az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. Ő azt mondta: Magyarország kormányának minisztereként nem foglalhat állást abba a kérdésben, hogy Obama, vagy Romney győzelme lehetne-e az ország számára előnyösebb, de legyen „jó elnöke” az Egyesült Államoknak.

De milyen a „jó amerikai elnök” Magyarország számára? Azt, hogy éppen az aktuális magyar kormány, illetve a különböző politikai pártok demokrata, vagy republikánus jelöltben gondolkoznak-e, és ezt milyen megfontolásból teszik, könnyebb kitalálni, elemezni, mint azt megmondani, hogy Magyarország számára lehet-e lényegesebb különbségről beszélni. Az amerikai külpolitika fő vonulatai, csupán hangerőben változhatnak a demokraták és a republikánusok között. Amerika közel-keleti politikája esetében ez jelentős eltéréseket mutathat és fontos ráhatással bírhat a világpolitikára, Kelet-Közép-Európa kapcsán azonban már korántsem ilyen szembetűnően eltérő a demokrata, vagy a republikánus irányú washingtoni hozzáállás. Szóval pezsgőt bontani nem érdemes Obamáért, de könnycseppeket sem kell hullajtani Romney-ért.

Megjelent 2012. 11. 07-én a barikad.hu oldalon.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s